Én a szívedben nőttem nem a pocakodban! Egy családdá válás története
A KSH legutóbbi adata alapján ma Magyarországon 3046 gyermek várja, hogy igazi családban nőhessen fel. Közöttük vannak kicsik, vannak nagyobbak, de egy közös bennük, hogy várnak olyan szülőkre, mint Dóriék. Most az ő történetüket hoztuk el egy kicsit olyan szándékkal is, hogy akik gondolkoznak azon az örökbefogadás jó út lehet e számukra a gyermekvállalásra ne habozzanak!
1. Tudtok nekünk mesélni annak a hátteréről, hogy milyen út vezetett odáig, hogy végül örökbefogadás mellett döntöttetek. Mik voltak az érveitek az örökbefogadás mellett, a Ti utatok idáig?
Az örökbefogadás, mint lehetőség folyamatosan napirendben volt nálunk, függetlenül a vérszerinti gyerektől, azzal a szándékkal, hogy sorrendben utána. Az esküvő után kezdtünk bele a babaprojektbe, eleinte nem izgattuk magunkat a sikertelenségen. De egy idő után láttuk, hogy ez külső segítség nélkül nem fog menni. Mint mindenki, belevágtunk a lombikprogramba, ahol sajnos elég sok negatív tapasztalatot szedtünk össze, a pécsi klinika nem nyújtott kellő támogatást számunkra, így váltottunk Kaposvárra. Itt minden szakmai, lelki támogatást megkaptunk, összehasonlíthatatlan professzionalizmussal. De a negyedik vagy ötödik sikertelen kísérlet után úgy döntöttük, hogy nem folytatjuk. Nem görcsöltünk rá, tudatosan, de attól még engem megviselt a sok hormon és a kudarcok is. Az utolsó előtti lombik környékén döntöttük el, hogy beadjuk a kérelmünket az örökbefogadásra, mert tudtuk, hogy az is sok idő lesz. Mi mindenféleképpen szerettünk volna gyereket/gyerekeket és számunkra teljesen természetes volt, hogy függetlenül, hogy „hagyományos módon” sikerül vagy sem, az örökbefogadás is a mi utunk.
2. Röviden az örökbefogadás menete milyen ma Magyarországon?
Először is nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy mi a pécsi intézményt és annak dolgozóit ismerjük, így az alapján mesélhetünk! Az indulás igazából egyszerű, de picit időigényes. Előre is elnézést, de ennél rövidebben nem megy a menet leírása, információ vesztés nélkül:
Két „adminisztrációs” kör van az örökbefogadás során:
Az első adminisztrációs kör során a feladat örökbefogadásra való alkalmasság „cím” megszerzése. Ennek során, legelőször a területi szakszolgálat intézményével (nem keverendő a Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályával, mint gyámhivatali hatósággal! Előbbi egy intézmény, utóbbi egy hatóság) kell felvenni a kapcsolatot, ahol egy kezdő beszélgetés során minden fontosabb tudnivalót elmondanak. Ha minden rendben, akkor felveszik az adatokat és regisztrálnak a rendszerben. Fontos, hogy már ekkor megkapjuk, a köznyelvben is ismert sorszámunkat, hogy hányadikak vagyunk az örökbefogadásra várók listáján! Innentől már ketyeghet az idő.
A regisztráció után pedig számos adminisztratív teendő van: ki kellett tölteni az adatlapot a számunkra nem elfogadható betegségekről és jellegzetességekről, igényelt életkorról, majd ez után készült részletes pszichológiai felmérés, környezettanulmány, kellett a háziorvostól igazolás, illetve amikor még mi jelentkeztünk, akkor kötelező volt az örökbefogadói tanfolyam is, nagyon helyesen. Itt meg kell jegyezni, hogy a fentiek élményszámba mentek, egyáltalán nem éreztük, hogy ez teher, ez az általunk is ismert rendszer dicséretére szól.
Miután minden papír, tanulmány stb. rendelkezésre állt, akkor mehettünk el a fent is említett gyámhivatalba, akik a határozatot állítják ki a megszerzett „címünkről” és ez a határozat a kiállításától számított 3 évig érvényes. Ha ezen időn belül nem történne meg az örökbefogadás, akkor még 1 évvel meghosszabbítható. A fenti folyamat a jelentkezéstől számítva kb. 6 hónapot vett igénybe. Innen indul a köztudatban gondolt várakozás része, annak ellenére, hogy már a 6 hónap is az, csak akkor még leköt minket a folyamat. Ez például egy pozitív helyzet a rendszer szempontjából. Egyet fontos tudni, a lelki oldalát nézve, hogy a határozattól, de igazából a sorszám megszerzésétől már fel kell azt fogni, hogy mi 100%-os bizonyossággal szülők vagyunk csak még nem ismerjük a porontyot!
Összességében tehát az első lépés a cím megszerzése, de ezt csak a szakszolgálatnál elvégzett folyamatok után lehet kérni.
Esetünkben kötelező volt a tanfolyam és tudjuk, hogy ma már nem az, ugyanakkor eszméletlenül fontos része a folyamatnak, csak javasolni tudjuk. Ez egy interaktív, laza, kötetlen tanfolyam, ahol nagyon sok információt össze lehet szedni és ráadásul élvezetes is, legalább is esetünkben az volt. Rengeteg bennünk élő téveszmét változtatott meg, pedig mi nyitottnak és tájékozottnak gondoltuk magunkat. Például a tanfolyam végén újra kitölthető, az elején kitöltött, a számunkra nem elfogadható betegségekről és jellegzetességekről, igényelt életkorról szóló adatlap. Teljesen máshogy töltöttük ki, mint első alkalommal!
A következő fontos pillanat, amikor megcsörren a telefon! Miután összeszedjük magunkat a padlóról, időpontot egyeztetünk a szakszolgálattal, majd bemegyünk. Itt elmondják, hogy van egy ilyen nemű és korú gyermek és átadják a teljes dokumentációt róla helyszíni olvasásra. Ez tartalmazza a szülői hátteret, pszichológiai eredményt, és egészségügyi történetet. Ennek átolvasása után, melyből nem minden marad meg az izgalom miatt, megkérdezik, hogy akarjuk-e még, mert akkor mutathatják csak meg a fényképét. Ennyire védi a rendszer a gyermeket! A magyar rendszer ebből a szempontból a legjobbak között van, ugyanis nem nekünk keresnek gyermeket, hanem a gyermeknek szülőt és ezért minden további sérüléstől óvják. Sok sérülésen eshet át egy gyermek, például előéletében, ha nem csecsemő, a vérszerinti szülőtől való elszakadáskor, még 0 hónaposan is, a nevelőszülőhöz, vagy otthonba kerüléskor, másik nevelőszülőhöz való kerüléskor, örökbefogadáskor. Ekkora terhet cipelnek. Ha a fényképre is igent mondunk, akkor leszerveznek egy úgynevezett megtekintést egy következő időpontban. Ekkor a nevelőszülő (mert az esetek nagy többségében ilyen helyen élnek) behozza a szakszolgálathoz a gyereket, szokás szerint, ahol egy játszószobában játszik és megleshetjük, de nem léphetünk kapcsolatba vele. Ezzel is védve a további sérüléstől, hisz megérzik. Csodálatos pillanat. Ezt követően írásban nyilatkoznunk kell pár napon belül, hogy folytatni akarjuk. Ekkor kezdik szervezni a barátkozás folyamatát és ekkor kezdhetjük a gyerekszoba kialakítását is, hisz ekkor már tudjuk, hogy kinek készül, melyet a szakszolgálat meg is tekint a kihelyezés előtt.
A második adminisztrációs kör már az örökbefogadás után van, hiszen a barátkozás (ez egy másik cikket megér) után, attól a pillanattól, hogy először alszik nálunk, 30 napra „csak” úgynevezett nevelésbe helyezik ki a gyermeket hozzánk, hivatalos papír alapján, melyet aznap(!) kell elintézni a gyámhivatalnál. Ebben a szakszolgálat mindenben segít és a gyámhivatal is tudja, hogy ez másnapi feladata, hisz hirtelen döntés az ott alvás, mert a gyerek szempontjából a holnapi nap a megfelelő pillanat. Itt mondjuk meg a gyermek leendő nevét is. Ha letelt a 30 nap és ezután sem gondoltuk meg magunkat, akkor válik véglegessé a határozat, úgy hogy a fenti gyámhivatalhoz már az „új család” együtt megy be újra, ahol megerősítjük az első alkalommal megadott adatokat. A végleges határozat birtokában kaphat a gyermek új anyakönyvi kivonatot és csak ezután lehet elkezdeni az ügyintézést: új TAJ szám, adókártya, lakcímkártya, személyi igazolvány stb. Az anyakönyvi kivonat a határozat jogerőre emelkedés után születik meg, tehát még akár egy hónap is eltelhet. Ez hátrány a rendszerben, de túlélhető.
3. Volt olyan mélypont, amikor azt mondtátok feladjátok?
Igazából mélypont nem volt, maga a várakozás volt nehéz. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a szakszolgálattal, mindig bíztattak minket, hogy már jóval előrébb vagyunk a listán, hogy hamarosan…
De így is 3 év telt el, míg sorra kerültünk, ezért sem szabad halogatni a jelentkezést. Azt is fontos tudni és elfogadni, hogy mindig a gyerek érdekeit nézik és a gyereknek választanak szülőket, illetve volt egy pandémia is, melynek során belassult a kihelyezés… És ezt ki kellett várni. Az első évben még nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel mélyebben, de a második évtől pl. nem mentünk nyaralni messzire, mert mi van akkor, ha pont akkor jön a telefon, amikor mi a világ másik végén vagyunk és nem tudunk hazajönni, mert azonnal be kell menni ilyenkor? Tehát inkább racionálisan próbáltuk szervezni az életünket, hogy mindig ugrásra készen legyünk.
4. Mire számítotok a suliban, vagy ha közösségbe kerülnek a lányok? Hogyan lehet őket mások különböző reakciójára felkészíteni? Nagyon kevés gyerkőc van nekem is például a környezetemben, akiket örökbe fogadtak. Kicsit tabutémának is érzem a mai társadalomban. Foglalkozik -e a tanfolyam esetleg ennek pszichológiai vetületével? Ti hogy érzitek ezt mik a tapasztalatotok a környezetetek reakciójával kapcsolatban?
Ez most viszonylag aktuális kérdés nálunk. Az elején fel sem merült bennünk semmi ezzel kapcsolatos kérdés, a Lányok elég hamar elkezdtek bölcsibe járni, ahol nagyon nagy szeretettel fogadták őket és soha semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem éreztünk. De ahogy a tanfolyamon is említették, a Lányok életében is sok törés volt (elhagyta az édesanyjuk őket, elszakítottuk őket a nevelőszülőktől stb.) így erre figyelnünk kell. Mi az első időszakban minden kivizsgálásra elvittük őket, valamint nevelési tanácsadók és pszichológus segítségét is kértük. És ekkor szembesültünk azzal (amit a tanfolyamon is tanultunk, csak később gondoltunk foglalkozni vele), hogy amikor majd nagyobbak lesznek, tinédzserek, akkor kezdik el keresni a saját identitásukat, akkor fogalmazódik meg bennük, hogy ők örökbefogadott gyerekek és ekkor kell, hogy nagyon támogató közegben legyenek. És az az óvoda, iskola, amit mi kinéztünk magunknak, arról például mindegyik szakember azt mondta, hogy nagy valószínűséggel nem lesz megfelelő nekik… Az is kiderült, hogy célszerű olyan intézményt választani, ahol óvoda – általános iskola is van, mert ezzel biztosítható a folytonosság és talán kevésbé viseli meg őket a váltás…
Szakemberek szerint, legalábbis akikkel mi beszéltünk, az óvoda még elfogadó közeg, de az iskola már nehezebb. Egyénenként mindenki elfogadó, de amikor már gond van a gyerekek között, akkor már kevésbé, akkor már megjelennek a „címkék”. Eddig mi ezt nem tapasztaltuk. Reméljük nem is fogjuk megtapasztalni.
Egyelőre semmilyen negatív megkülönböztetés nem ért minket, inkább azt érzem, hogy nem mernek kérdezni az emberek erről. Pedig mi a Lányok előtt sem titkoljuk (nem is szabad), így mindenhol nyíltan beszélünk róla, és ha bárki kérdez, örömmel válaszolunk minden kérdésre. Azt is hozzá kell tennünk, látható hogy a társadalomban már sokkal nagyobb az elfogadottság és tudás erről, mint régen volt. Régebb nehezebb lehetett sokkal.
5. Mire emlékszel, mikor volt az első családi pillanatotok? Amikor azt mondhattátok, hogy Ti egy család lettetek, nincs több ügyintézés, több hivatali látogatás…csak Ti vagytok? Ahogy olvastam a blogban 9 évet vártatok erre a pillanatra. Mit érez ilyenkor az ember?
Mindenki azt várja, hogy egy csodálatos nagy pillanatban ölt testet, de igazából ez sok kis apró pillanatok összessége. Két jelentős pillanatot emelhetnénk ki: az első amikor a Nagyobbik hazajött velünk és csak hármasban ültünk a kanapén és elkészítettük az első közös fényképet. A második ilyen jelentős pillanat pedig az volt, amikor hazahoztuk a Kicsit, és a két gyerek megismerte egymást (pedig 2,5 és 11 hónaposak voltak) és megölelték egymást.
Egyik pillanatról a másikra vett 180 fokos fordulatot az életünk, az első időszak az abszolút a mézeshetek volt (ezt a tanfolyamon is kihangsúlyozták). Mi a pörgős életünkből egyik napra a másikra, szinte felkészülés nélkül, csöppentünk bele a szülői szerepbe. Ráadásul az elejétől fogva ott lebegett, hogy hamarosan, nagy valószínűséggel jön a testvér is. 2022. februártól nagyjából szeptemberig mi folyamatos ügyintézésben, adminisztrációban és gyereknevelésben voltunk.
Pont a napokban fogalmaztuk meg, hogy így egy év elteltével tudjuk azt mondani, hogy igen, megérkeztünk.
6. Mit mondanátok azoknak a pároknak, akiknek az örökbefogadás is opcióként merül fel a gyermekvállalásban, de nem tudják belevágjanak -e?
Mi abszolút támogatjuk, és mindenkit bíztatunk. Sokszor nevetünk azon itthon, hogy nem hisszük el, hogy nem a mi véreink a Lányok, mert szinte le sem tudnánk tagadni őket. Mi nagyon boldogok vagyunk, és megérte várni. Jó családnak lenni. Másik fontos dolog, hogy ne várjanak a jelentkezéssel, mert sok idő lesz, közben is összejöhet a vérszerinti gyerek, ami után lehet nemet és igent is mondani. Harmadik, hogy a tanfolyamot senki ne hagyja ki, mert elképesztően hasznos.
Comments