kosaram

0
Feldolgozás…

Vizsgaidő”suck”, avagy az egyetemista baba

„- Jó reggelt Kicsi, tessék szépen reggelizni ma, mert fel kell érnünk a vizsgára!” „- Zorka, ne tolj el! Légy szíves ülj szépen a hurciban… Jó-jó, adom már! Apa, hol a cumi? Már megint az ágy alatt? Basszus, indulnunk kell, plusz 10 perc fel serpázni a gyerekkel a hegyre. - Babakocsival plusz 20 lenne..de csak lenne!”

Ilyen, és ehhez hasonló mondatok hangzanak el egy átlag hétvégén a vizsgaidőszak alatt. Szülők vagyunk, dolgozó emberek, egyetemisták.

Javában koptattuk ismét az iskolapadot, merő szórakozásból, mikor Zorka gondolata megérett bennünk. Sejtettük mit vállalunk. Volt munka, sport, szerelem, kuckó, de Ő hiányzott az életünkből, így belevágtunk egy még nagyobb kalandba. Őszi félévem a pocakosság jegyében zajlott, ami sportszakos hallgatóként nem kis kihívás volt. Nem állítom, hogy nem voltak figyelemmel Ránk, de azért viccesen mutattam a gerenda tetején, kerekedő hasammal, gimnasztika óra közben, vagy egy akkora labdát üldözve, mint a hasam és persze a szakos-pólóm sem éppen állt jól, inkább sehogy J A várandósság bizonyos jeleként, sokszor öleltem a kagylót itthon, vagy épp az óráról kivágtatva. Veszekedtem hangosan az akkor még pocak-kickboxossal, ugyan nem akar-e várni a húgyhólyagom edzésével a ZH végéig, vagy még azt nyamvadt kosarat be nem dobom.

Magamat rugalmasnak és ember-centrikusnak tartom, és mint sokan, én is ebből indultam ki, sokszor hibásan. Persze, lettünk az egyetem kedvence, a csoport amúgy is túlkoros „szülei”. Sok segítőkész tanár akadt, akik „átgurítottak” nehezebb napjaimon, őket azóta is lelkesen látogattuk, most már HurCicásan. Várandósságom alatt fogalmazódott meg bennem a hordozás vágya, ösztönösen. Természetesen nem tudtam eszik vagy isszák, de azt tudtam, ha Zorka napvilágot lát, nem ok arra, hogy az eddigi életmódunkat sutba vágjuk.  Sokat jövünk, megyünk munkánkból fakadóan is, meg amúgy is próbálj meg ágynyugalomra bírni 2 napnál több ideig egy sportolót… Persze Zorka már nem olyan pici, 8 hónapos, így élvezettel játszott a ZH írás közben, vett részt Aerobic vizsgánkon, és mászott a Tanárnő ölébe, huncutkodik mindenkivel, és természetesen a csoport nagy kedvence lett hordozóban és anélkül is. Szóval lehet ezt így is, Anyának van két szabad keze, a gyerek meg kukucskál biztonságban, még el nem alszik a szívverésére.

Különcnek számítunk, lehet. De példák is vagyunk a kötődő nevelésre, a korosztályunk látja, részese, hogy ez így NORMÁLIS. Mert hordozni nem csak a baba igénye, hanem a szülőé is, és ez így van JÓL. Ezt nem tanítják sehol. A modern kor elkoptatja az ösztönöket is, ha nem figyelünk eleget Magunka, Egymásra, Belülre. A legjobb szívvel ajánlom mindenkinek a hordozást, híd a közelség és a szabadság között. És nem utolsó sorban, mindenkinek jár egy ölelés!

Erdélyi Sára és Zorka, Mybabyhug nagykövetek

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink