kosaram

0
Feldolgozás…

Noémi gyógyító ölelése

Amikor Alízzal életünk eső ölelését készítettük magunknak még nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd mások segítségére is lehetünk, megkönnyítve ez által, olyan babák és szüleik életét is, akik különleges odafigyelésre szorulnak.

Ezért mikor egy olyan babával találkozunk, aki valami miatt több vagy más odafigyelést igényel, mindig kizárólag más szakterület segítségével közösen alkotunk ölelést. Sokszor kérjük ki orvosok, ortopédusok és gyógytornászok véleményt egy-egy speciális esetben és csak az ő véleményük alapján javaslunk, vagy éppen készítünk egyedi eszközt.

Nemrégiben is különleges feladatot kaptunk Noémitől és szüleitől. Olyan speciális hordozót kellett készítenünk, amely nem hagyja ki sem az orvosi, sem a hordozási tanácsadó sem a szülői véleményt, igényt.

Így elsőre ez nem is lehetne nagy feladat, de akár hiszitek akár nem sokszor ezeknek az igényeknek nincs közös halmazuk.

Ismerjétek meg Noémit és az ő speciális ölelését, melyet nekik készítettünk. Anyukája, Erika meséli el a történetüket.

Mesélsz nekünk kicsit a lányodról mit állapítottak meg nálatok?

Noéminél corpus callosum hypoplasiat állapítottak meg. Ez a két agyféltekét összekötő rész, ami felelős az információ áramlásáért. Mivel ilyen nagy szerepe van, ezért mindenre kihat. (mozgás, értelem) Sajnos nem tudják megmondani, hogy meddig lehet majd fejleszteni. Jelenleg folynak a genetikai vizsgálatok, mert állítólag valamelyik gén elváltozása lehet ennek a veleszületett agyi rendellenességnek a hátterében. Augusztus 20-án volt egy éves és kb. egy fél éves baba szintjén van.

Miért döntöttél a hordozás mellett és kihez fordultál tanácsért? Milyen speciális követelményeknek kellett a hordozónak megfelelnie a különböző szakértők szerint Nálatok?

Noémit minden nap viszem fejlesztésekre. Van, hogy egy nap többre is és még otthon is tornáztatom. Rengeteget megyünk, ami nagyon nehéz volt az autóba köthető hordozóval. Ráadásul mi tetőtérben lakunk, ami szintén megnehezítette a mindennapokat. Olyan 9 hónapos kora körül jutottam el odáig, hogy valamit ki kell találni, mert ez így nem mehetett tovább. Előre láthatóan, még egy jó darabig nem fog tudni járni, de én már nem bírtam cipelni a kis súlya ellenére sem.

Ekkor beszéltem Somoskői Zsuzsanna babahordozási tanácsadóval, illetve a gyógytornásszal. Én elmondtam a Zsuzsinak, hogy szerintem mi kellene a Noéminek a gyógytornász véleménye alapján, ő pedig mutatott egy jó pár hordozót és végül a hordozási tapasztalataival és tudásával, javasolta nekem a Mybabyhug-ot. Mivel Noémi a fejecskéjét kényszeresen kifeszíti, így a gyógytornász mindenképp olyan hordozót javasolt, amely erősebben tartja a fejét.

Aztán beszéltünk Évivel és mivel Noémi még nem tudja megtartani sem a fejét sem a hátát, a készítésnél megerősítették ezeken a területeken az anyagot, hogy merevítőként működjön. A fejtámasza még le is csatolható, hogy, ha majd megerősödik és nézelődni szeretne, akkor sem fogja zavarni. Minden szempontból sikerült a legideálisabbat elkészíteni. Nagyon jó volt, hogy minden problémára találtak megoldást a készítésénél, ráadásul a kinézetét is én választhattam ki nagyon sok lehetőségből. A Mybabyhug-nak fokozat mentesen állítható a szélessége és a magassága, így nagyon sokáig fogom tudni használni.

Nekem azóta sokkal könnyebbek a napjaim. Nincs izomgyulladásom és ízületi fájdalmam. Könnyen viszem a lányomat kezelésről-kezelésre és a tetőtérbe is. Imádom én is meg ő is. Már az is kiderült, hogy aludni is szeret benne.

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink