kosaram

0
Feldolgozás…

Nagy ellenség kis testben- Kullancsokról a legfontosabbakat

A következő időszak egyik legkisebb testben megbújó fenyegetője a kullancs. Sajnos a leggondosabb fizikális védelem sem garantálja, hogy nem csíp meg minket kullancs, s bár a Lyme-kór ellen nincs lehetőségünk védőoltással védekezni, a legsúlyosabb – akár halálos – következményekkel járó kórképpel szemben rendelkezésünkre áll védőoltás.

A kullancsencephalitis elleni oltóanyagnak Magyarországon két típusa van forgalomban, de az oltási sort célszerű ugyanazzal az oltóanyaggal befejezni, amellyel az oltásokat megkezdték. Fontos, hogy megbízható védelem csak a teljes oltási sor esetén biztosított, nem éri meg kockáztatni!

A védekezésben számos egyéb eszköz is rendelkezésünkre áll az oltáson kívül, sok készítmény kapható gyógyszertárakban, amely úgymond riasztja a parazitákat. Ha tudjuk, hogy kullancsokkal uralt területre kell merészkednünk mindenhol zárt ruházatban útnak indítani a kicsiket nagyokat.

Ha már bekövetkezett a kullanccsal való „találkozás” már nem tehetünk mást, mint mielőbb megszabadulni tőle, szakszerű eszközzel a lehető legalaposabb módon.

Eszköz a kiszedéshez:

A patikákban kapható egy rugós, acélból készült csipesz, amivel nem könnyű bánni, de alkalmas a feladatra, hogy a parazitát testének összenyomása nélkül távolítsuk el. Ezen kívül patikában kapható műanyagból készült eszköz is, ami talán a legkönnyebben használható és egyben a legbiztonságosabb. Ezzel szemben az „egyszer használatos” „kullancskanál” rossz minőségű műanyagból készül, túl vastag, és emiatt gyakorlatilag használhatatlan.

Azért fontos nagyon a helyes eszköz, hiszen amikor összenyomjuk a kullancs testét, a benne lévő kórokozókat – mintha egy fecskendő dugattyúját nyomnánk meg – magunkba préseljük.

Az alábbi videó pontosan megmutatja mi a kullancs kiszedésének menete:

Ha megszabadultunk a kullancstól érdemes a helyét egy speciális spray-vel befújni, amely segíthet a Lyme kór megelőzésében. Kiszedése után pedig mindenképpen mossunk alaposan kezet!

 Védekezés hordozóban:

Mivel hordozóval még inkább csábító az erdőbe több időt eltölteni, így nagyon fontos, hogy megfelelő védelemmel induljunk útnak. A pici babára nem javasolt semmilyen vegyi anyagot fújni közvetlenül és a hordozó vállpántjaira, ahol a baba szájával érintkezhet ne fújjunk semmit.

A babára mindig adjunk pamutsapkát, lehetőleg garbót. És bizony a lábszárakat még anyán is gondosan el kell zárni a külvilágtól. A hordozóra kívülről fújhatunk spray-t azokon a helyeken, ahol a baba arcával bőrével biztosan nem érintkezik. Miután hazaértünk nagyon alaposan nézzük át a babát tetőtől-talpig.

 

Forrás: webbeteg.hu

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink