kosaram

0
Feldolgozás…

Egy nap se múljon el mese nélkül!

Az olvasás, a könyv szeretetére és a mese fontosságára már a kezdetekkor érdemes odafigyelnünk. A legfontosabb, hogy olvassunk minél több mesét a kicsikkel, lapozgassunk szép könyveket, hogy a nagyobbacskáknak már természetes legyen, hogy az életük részévé válik az olvasás. A mesemondás, meseolvasás egyik fontos előnye a személyes kapcsolatteremtés, az együttlét, az összebújás, a közös élmény összekapcsoló ereje.

A gyermek számára fontos a mese, csak nem mindegy, hogy milyen formában kapja meg. Mindenképpen kedvező hatású, ha a gyermek maga választ magának mesét. A szülőknek alkalmazkodni kell a gyermek életkorához és neméhez is. Számtalan olyan vizsgálat készült, melyek során azt elemezték, hogy milyen különbségek vannak azok között az iskolás gyerekek között, akiknek a szüleik iskola előtt felolvastak, meséltek, és azok között, akiknek nem vagy keveset meséltek a szüleik. Ezekből kiderült, hogy az olvasás egy hatékony eszköz arra, hogy a gyermekünkkel erős és kiegyensúlyozott kapcsolatot építsünk, valamint a sok meseolvasás fejlesztően hatott a gyerekek tanulási képességeire.

Mikor kezdjük el?

Már egészen pici korban bátran mesélhetünk a kicsinek, tanítsuk meg neki, hogyan lapozgasson egy könyvet, és a képek alapján mesélhetünk rövidebb történeteket is. Ebben a korban leginkább a verses, rímekben gazdag és ritmusos szövegeket ajánljuk.

Tipp: A Beszélő babakezek köteteit ajánljuk kilenc hónapos kortól. A könyv két kötetének lapozgatása közben játékosan elsajátíthatunk egy jól bevált módszert: a babajelbeszédet.

http://minivilag.hu/9plusz.html

A világot fel kell fedezni!

A gyermekekben rejlő kíváncsiság, a világ felfedezése és megismerése utáni vágy állandó ingeréhséget jelent, amit ki kell elégíteni. A játék egyik formája lehet a könyv, mely játékra, folyamatos megismerésre ösztönzi a legkisebbeket. Nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy biztosítsuk a gyermekek számára a lehetőséget ahhoz, hogy a legjobb könyvek kerüljenek a kezükbe, és meg is tanulják értékelni azokat. Fontos, hogy a családi környezetben ébresszük fel a kíváncsiságot az olvasás iránt. Ahhoz pedig, hogy az életben is jól boldoguló gyerekek váljanak gyermekeinkből, segítenünk kell őket olvasmányaik kiválasztásában.

Tipp: Ajánljuk a Mi MICSODA mini könyveket. A 2-4 éveseknek szóló Mi MICSODA mini sorozat fõ vonzereje a kedvesen megrajzolt figurákban és a részletgazdag képekben rejlik. Erőssége az ismeretterjesztő szövegek és az elbeszélés jó aránya is.

10609286_802742196424029_1990671147_n

A kétévesek meséi

A kétévesek kedvenc meséje még a napi hőstettek krónikája. A saját életünkből, mindennapjainkból vett történetek megfogalmazása, megértése készíti elő a talajt legjobban mások történeteinek, például a meséknek a megértéséhez. Ezekből a mesékből, képeskönyvekből szinte semmit sem őriz meg későbbre a kicsik memóriája, feledésbe merülnek, mint a kisgyerekkor jószerével valamennyi emléke. Mégis rendkívül fontosak, hiszen minden későbbi mesét, a nyelvi képzeletet, a kifejezés igényességét és pontosságát is ebben a korban alapozzuk meg. 

Tipp: A Kukucskálókönyvek két kötete, A dinóbarlang titka és a Koponya-sziget titka épp ennek a korosztálynak ajánlott. A kukucskálókönyvek lényege, hogy a képek böngészésre inspirálják a kicsiket. A vicces és izgalmas történet jó szórakozást nyújt, a szellemesen elhelyezett kukucskálók pedig alkalmat adnak arra, hogy a kisgyerek felfedezzen a történethez kapcsolódó számos apró részletet.

http://tessloff-babilon.hu/

Az olvasás fejleszti a beszédkészséget

A gyerekek, még ha nem is tudnak olvasni, de a felolvasás során betűzik, ismétlik, értelmezik a szavakat. Sokszor azt tettetik, hogy tudnak olvasni, fognak egy könyvet, és utánozzák a felnőtteket. S közben észrevétlenül fejlődnek. Az olvasás során a gyermek megtanulja kifejezni önmagát. A gyermek számára a korai olvasmányélmények formája a legfontosabb tapasztalati forrás a bontakozó írásbeliséghez. Azok a gyermekek, akiknek sokszor olvastak otthon, viszonylag könnyen tanulnak meg olvasni, amikor iskolába kerülnek.

Tipp: Szabó T. Anna tündéri mesekönyve, a Tükörcicákban a cicák betűket és számokat formálnak a tortára marcipánból, méghozzá úgy, hogy a most olvasni tanuló gyerekek is sikerrel elolvashassák a feliratokat.

http://tessloff-babilon.hu/konyvek/mi-micsoda/junior/item/1212-t%C3%BCk%C3%B6rcic%C3%A1k.html

 

A négyévesek már a képzeletüket is használják

Ebben a korban a gyermek már egyre jobban megismerkedik a környező világgal, megtanulja elnevezni a dolgokat és beszélni róluk, majd arra is éretté válik, hogy a képzeletét is használni kezdje. Szép lassan felfedezi magában a teremtő, alkotó erőt: kedve szerint megváltoztathatja a mesék kimenetelét, új lényeket, vicces befejezéseket találhat ki. Egyéni adottságaitól függően minden gyereknél más-más időpontban bontakozik ki ez a képesség. Ettől az időszaktól kezdve megérti, vagy legalábbis elfogadja a gyerek azokat a történeteket is, amelyekben nem a valóságban megszokott módon történnek az események, képzelt lények kezdik benépesíteni fantáziáját. Emellett egy óvodáskorú gyermek egyre jobban érdeklődik a világ működése, a dolgok miértje iránt. A kiapadhatatlan érdeklődést próbálják válaszokkal, magyarázatokkal kielégíteni az olyan könyvek, melyek megpróbálják elmagyarázni a kicsik számára az összefüggéseket, a világ, a természet működését.

Tipp: A Mi MICSODA Junior köteteket az óvodás és kisiskolás korosztály számára ajánljuk.

link: http://tessloff-babilon.hu/konyvek/mi-micsoda/junior.html

Kerüljük a lefekvés előtti televíziózást!

Különösen káros a közvetlenül lefekvés előtti televíziózás. Fontos, hogy a napirendben a nap végét úgy alakítsuk, hogy legyen elég átmeneti idő az ébrenlét és az elalvás között. Egy kisgyermek alvása akkor igazán pihentető, ha sikerül kellően „lelassulnia” elalvás előtt. Mindez azonban nem lehetséges, ha előtte a villogó képernyőt nézi. Azok a gyermekek, akik közvetlenül elalvás előtt tévéznek, nehezebben alszanak el, nyugtalanabbak éjszaka és kevésbé pihentető számukra az alvás. A közös esti meseolvasás előnyei közül talán az egyik legfontosabb, hogy a gyermek nem készen kapja a vizuális ingert, hanem neki kell elképzelni a történetet. Óvodáskorban az is a szülő feladata, hogy tudatosítsa a gyermekben, mi a valóság, és mi az, ami csak kitaláció.

Most MI MICSODA mini könyvcsomagot nyerhettek a közös olvasáshoz! Részletekért katt a facebook oldalunkra!

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink