kosaram

0
Feldolgozás…

Bábozni jó!

Kezdjük tehát onnan, hogy a bábozásnak, a bábterápiának mi a lényege, miben különbözik a többi pszichológiai módszertől.

Ha a gyermekekkel történik valami, esetleg trauma éri őket, nem tudják úgy kifejezni az érzéseiket, elmondani a félelmeiket, mint a felnőttek - néha ez nekünk, „nagyoknak" is nehéz. Sokszor ezeket az emlékeket a tudatalattinkba toljuk, hogy ne kelljen velük foglalkoznunk, szorongásunk csillapodjon. Azonban ez nem maradhat sokáig büntetlenül, hamar előtörnek az oda letolt problémák álmokban, fejlődési visszalépésben, körömrágásban, tikkelésben és még sorolhatnánk.

Ezért hívjuk segítségül az úgynevezett projektív eljárásokat, melyekkel ezeket a tudatalattiba gyömöszölt emlékeket tudjuk felszínre hozni és megoldani. Ezek közé sorolhatjuk a rajzteszteket, a Világ-tesztet, a Rorschach-tesztet és a bábtesztet, melyet Rambert dolgozott ki. Ez a teszt azért más, mint a többi, mert a bábuk mögé bújva lehet felszínre hozni a vágyakat, indulatokat. A történetek általában szimbolikusak, a tényleges jelentésük csak később lesz világos és érthető a tesztet alkalmazó szakember számára - akkor, amikor már feltérképeztük a gyermek által használt szimbólumok és kifejezések eszköztárát. A problémák (boszorkány, ördög, anya, apa) tárgyiasulnak a szimbolikus figurák által, és ez a fajta kijátszás segíti a probléma feldolgozását, levezetését is.

A bábozást is tanulni kell!

Tudnunk kell viszont, hogy ez nem minden gyermek esetében ilyen egyszerű! Sajnos sok szülő még csak nem is beszélget a gyerekével otthon vagy az utcán sétálgatva, ha pedig a beszélgetés hiányzik a lurkónak, akkor el lehet képzelni, hogy a játékok terén milyen hiányosságok vannak. Szomorú tény, hogy a gyerekek inkább a televíziózással töltik az értékes otthon töltött perceket, ahelyett, hogy a szülőkkel beszélgetnének, játszanának, esetleg báboznának. A bábozást is meg kell tanítani, mint ahogyan a homokozást is meg kellett mutatnunk a gyermekünknek. Minta alapján kezdte el a szimbolikus játékait is, és játszotta otthon a macival az anyás-babást vagy az óvónéni-gyerekek játékokat is.

Az a tapasztalatom, hogy sok gyerek azt sem tudja, hogyan kell a kesztyűbábot felhúzni, hogyan örül vagy integet a báb, hisz az alapvető gesztusokkal sincsenek tisztában. Nem csoda ez, hiszen van olyan, akinek egy hétköznapi beszélgetés közben a szemkontaktus tartása is nehézségbe ütközik - és nem azért, mert autizmussal összefüggő problémája lenne. A gyerekekkel egyre kevesebbet mondókáznak, egyre kevesebb szemtől szembeni játékot játszanak (Kerekecske gombocska, Ez elment vadászni, Hüvelykujjam almafa stb.). Ennélfogva a direkt beszédet kiegészítő úgynevezett metakommunikációs eszköztáruk hiányos, pedig annak a része például a szemkontaktus tartása, a beszédet kísérő kézmozdulatok, a fejmozgások, mint a testbeszéd részei, és amelyeket a bábozás során is felhasználunk.

A bábozás és a személyiségtípusok

Vannak olyan emberek, akiknek nem a bábozás vagy a szerepjáték a megfelelő módszer a problémáik megjelenítésére, hiszen nekik már maga a szerepbe bújás is gondot jelenthet, mások pedig egyszerűen nem szeretnek „színészkedni", nem tudnak és nem is akarnak más bőrébe bújni, éppen elég számukra a sajátjuk is.

Már gyerekkorban is látható, hogy ki az, aki szeret bábozni, szerepjátékot játszani, és ki az, aki inkább egyedül babázgat, rajzolgat. Carl Jung az embereket introvertált és extravertált személyiségtípusokba sorolta. Az introvertáltakra jellemző, hogy szeretnek egyedül lenni, a viselkedésmódjuk visszafogott, és inkább a magányos tevékenységeket választják. Az extravertált személyiség épp az ellenkezője: inkább másokkal szeret lenni, nyíltan kimutatja érzéseit, kedveli a társas helyzeteket.

Ebből következik, hogy inkább az extravertált típusú személyeknek való az olyan módszer, melyben nyíltan ki kell fejeznünk önmagunkat, az érzéseinket. Bár a bábozás pont az oldást hivatott elősegíteni, mégis mint módszer nem biztos, hogy egy introvertáltabb gyermeknek megfelelő. Nála inkább a rajzolás vagy más projektív módszer vezethet eredményre, hiszen az amúgy is szorongást keltő problémáját egy számára eleve kellemetlen helyzetben nehezebben tudja kifejezni, mint egy olyan módszerrel, mely jobban illeszkedik lelki alkatához.

A bábozás mint diagnosztikai, terápiás módszer tehát az extravertáltabb típusú gyerekek számára jelent segítséget, hiszen eleve szeretik ezt a fajta tevékenységet, fel tudnak benne oldódni. De még az ilyen típusú gyerekeknél is gondot okozhat a módszer akkor, ha hiányosak a kézgesztusaik, a testbeszéd-kifejező eszköztáraik, mivel otthon nem kaptak mintát erre a kommunikációs csatornára, vagy nem gyakorolhatták ezt a fajta önkifejezést.

Ezen felül a bábozást, mint játékformát is ismerni kell ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni ezzel a módszerrel dolgozni. Ha megvannak ezek az alapok, és a bábozás is már inkább játék és nem megtanulandó játékforma, el lehet kezdeni az igazi játékot, és terápiás eszközként alkalmazni az arra megfelelő lelki alkattal rendelkező gyermeknél. Ennek során felszínre hozhatók a tudatalattiba letolt problémák, azokat kijátszva megoldódnak a helyzetek. Ki tudunk alakítani probléma-megoldási stratégiákat, a jó elnyerheti méltó jutalmát, a gonosz pedig kezelhetővé, alakíthatóvá válik. Helyükre kerülnek a világ dolgai, és így a lurkó lelke is békét talál, harmóniába kerül.

A bábozás további előnyei

Eddig a bábozás diagnosztikai, terápiás lehetőségeiről volt szó, van azonban más előnye is, ami pedig a fejlesztésben rejlik. Éppen a nehezen megnyíló, befelé forduló, introvertáltabb gyerekek számára jelent jó gyakorlási és tanulási terepet, hogy a bábozáson keresztül fejlesszék kommunikációs, önkifejező képességeiket. A bábok mögé el lehet bújni, és ha azok esetlenebbek és butaságokat is művelnek, a gyerek védve marad mögöttük a lehetséges kinevetéstől, gúnyolódásoktól - ebbe a vásárba „csupán" a báb viszi a bőrét. Így meg lehet azt kockáztatni általa, hogy véleményt mond, ami esetleg nevetségessé válhat, hogy bólogat, nemet int, amikor a kisgyerek ezt nem merné megtenni.

Ha a próbák során azt tapasztalja a kis lurkó, hogy semmi baja sem esik az ügyetlenkedő bábnak, akkor ő is ki meri próbálni azokat az elemeket, stratégiákat, amelyek az általa irányított bábnak sikerültek. A báb mögötti védelemben, kis lépésekben lehet megküzdeni a társas élet csoportban előbukkanó kihívásaival, kockázatos helyzeteivel. A cél az, hogy szépen lassan a báb mögül előjöjjön egy magabiztosabb, nyíltabb viselkedést megkockáztató gyermek, aki már ügyesen használja a kommunikációs eszközöket, fel meri vállalni és tudja kifejezni gondolatait, érzéseit. De ehhez szükség van a bábozás, mint játékforma ismeretére, szeretetére, és kifejezési módként való használatára.

Tovább a cikkekre az alábbi linken: teljes cikk, 3 részes


Rácz-Mészáros Ágnes, LV Műhely bábterápiás foglalkozásvezető

Fotó:pinterest, etsy

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink