kosaram

0
Feldolgozás…

3+1 ötlet a szobatisztaság eléréséhez

A pelenka elhagyása fontos mérföldkő egy kisgyermek fejlődésében. Egy nagy út az óvodába lépéshez, éppen ezért nem mindegy, hogy a gyermek hogyan éli meg ezt az időszakot. Ehhez adunk most gyakorlati tippeket.

Mint minden gyermekneveléssel kapcsolatos témában, itt is megoszlanak a vélemények, mi is a helyes útja, módja és ideje a szobatisztaságra való nevelésnek. Mi nem szeretnénk megmondani a tuti tippet, hiszen minden gyereknél más válik be, de ötleteket adunk, mik segíthetnek megkönnyíteni az átállást.
 
1. Türelem, türelem, türelem. Lehet, hogy mi mindent tökéletesen csinálunk, de a gyerek szobatisztaságra szoktatásánál csak akkor érhetünk el sikert, ha ő erre testileg is készen áll rá. Bár az idegrendszer másfél éves kor körül megérik meg arra, hogy a gyermek képes legyen az ürítésnél használt záróizmait akaratlagosan szabályozni, de ekkor még csak rövid ideig, kb. 15 másodpercig képes visszatartani a vizeletet az ingertől számítva. Ahogy fejlődik az idegrendszer, úgy nő a vizelet visszatartási idő is. Addig pedig nem marad más hátra, mint a végtelen türelem. Próbáljunk felnőttként közeledni a feladathoz: ne fenyegetőzéssel, szidással, érzelmi zsarolással vagy épp jutalom osztogatásával próbáljuk rábírni a gyereket a szobatisztaságra.

2. A pelenka elhagyására a biliztetésre való rászoktatás jó ötlet, de előfordulhat, hogy a gyermeket nem érdekli a bilizés. Ez főleg azoknál a gyerekeknél fordulhat elő, ahol nincs nagyobb testvér, és a gyermek senkit sem lát bilizni a közvetlen környezetében. Ha mindenképp szeretnénk a vécé használata előtt a gyermeket a bilire szoktatni, akkor ennek előkészítéséhez olvashatunk a lurkónak "bili-meséket", amivel gyereket könnyebben rávehetjük a bili kipróbálására. Persze ezeket a mesekönyveket sem a bilin ülő vagy a WC-szűkítőn egyensúlyozó gyerkőc kezébe kell nyomni, mert csak a figyelmét tereljük el a feladatról.
 
tovább a teljes cikkre: szobatisztaságról
(kép:pinterest)

Oszd meg ismerőseiddel:

Partnereink